Különleges, kedvezményes ajánlat csak FBAMSZ tagok számára a Biztosításszakmai Konferenciánkon nagy sikerrel bemutatkozott Értsünk szót! képzőcégtől.
A képzés a BIT 7. számú melléklete értelmében az évi 15 órás képzésbe beszámítható, az igénybe vevő cég szakmai vezetője által az azon résztvevő kollégáknak igazolható.
Érzelmi intelligencia, mint versenyelőny a biztosítási piacon
fél napos workshop + konzultáció
Az Értsünk szót 2016-ban és 2017-ben is nagy sikerű előadást tartott a FBAMSZ siófoki konferenciáin, ahol a résztvevők megismerkedhettek az alapfogalommal, hallhattak néhány izgalmas történetet és megismerhették az érzelmi intelligencia gyakorlati hasznát a biztosítás területén.
Az előadást követő élénk érdeklődésre, és az érzelmi intelligencia biztosítási szakmában betöltött – és igen kihasználatlan – szerepére tekintettel az Értsünk szót a FBAMSZ tagok részére egy kedvezményes és a BIT 7. sz melléklete szerint előírt képzési órákba beszámítható képzést állított össze.
EQ – lehetőségek a hatékonyabb, összetartóbb és profitábilisabb csapatokért
A cégek problémáinak 76%-a emberi/kapcsolati alapú.*
A jól használt érzelmi intelligencia készségek segítenek:
- a cégen belüli és az ügyfelekkel való kommunikáció célzott javításában
- a felmerülő konfliktusok felismerésében, hatékony kezelésében vagy megelőzésében
- az értékesítés növekedésében
- a csapat és a személyes hatékonyság javításában
*Globális felmérés: Workplace Issues Survey 2014
Egyedülálló, kedvezményes EQ workshop FBAMSZ tagok számára
KINEK?
Workshopunkat a különböző csapatok méreteire tekintettel több variációban tettük elérhetővé. Kiemelten hasznos lehet bármely alkusz-csapat számára, hiszen napi munkájukban fontos szerepet játszik a másokkal, – ügyfelekkel, kollégákkal – való együttműködés és kommunikáció.
A workshopot megelőzi egy online teszt kitöltése, a teszt eredményeivel dolgozunk a fél napos képzésen.
Amivel az EQ képzés hozzájárul a cége sikeréhez
- A munkatársak és vezetők erősségeinek felismerése és sikeres használata a gyakorlatban
- Elhamarkodott döntések, reakciók, kommunikáció helyett megbízható eszköztár stresszes vagy nehéz helyzetekben is – minták és játszmák helyett hatékony megoldások
- Változásmenedzsment – ahol a csapatok összetétele változott, pl. összeolvadás, fluktuáció miatti személycserék; – amely során a cégnek át kell jutnia az akadályokon
- Konfliktusok kezelése: szőnyeg alá söprés és mélyre ásás helyett proaktív megoldások
Lehet mindezeket figyelmen kívül hagyni, és maradni a megszokott megoldásoknál, és lehet kihasználni azt a versenyelőnyt, amelyet e tudás gyakorlati alkalmazása hoz a cég – és nem elhanyagolhatóan a csapat és az egyén – számára.
A 4 órás workshop programterve:
- EQ mint versenyelőny – mi az EQ, hol és hogyan tudjuk használni (15 perc)
- Személyes hatékonyság megerősítése, EQ képességek és használatuk (helyzetgyakorlatok az előzetesen kitöltött teszt eredményére építve, minta a mellékletben csatolva) (90 perc)
- mire fókuszálunk, hogyan döntünk és mi motivál bennünket
- erősségek és megerősítésre váró területek
- hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet azokból a készségekből, amelyekkel rendelkezünk
- EQ, együttműködés, kommunikáció – EQ gyakorlatok a profilok eredményére építve – ki miben jó, és hogyan tudja ezt érvényesíteni? (90 perc)
- a változásokra való reagálás képessége egyéni és csapat szinten
- a bevett, ám rosszul működő egyéni és csapat szintű szokások/ minták felismerése és javítása
- csapaton belüli kommunikáció megerősítése, javítása
- A bizalom és empátia a gyakorlatban: a cégen belül és az ügyfelekkel – gyakorlatok (30 perc)
- Amivel az EQ hozzájárul a cég sikeréhez – a workshop összegzése, útravaló és további lehetőségek (15 perc)
A résztvevők a részletes EQ profilt a workshop során kapják meg.
Várható eredmények:
- saját készségek tudatos használata – nagyobb önbizalom, empátia az ügyfelekkel való kapcsolatban
- sikeresebb kommunikáció
- hatékonyabb problémamegoldás – minták és játszmák felismerése és megváltoztatására való képesség
Árak:
A képzés ára magában foglalja a fél napos workshop díját és az EQ készségtesztet minden résztvevő számára.
Minden workshophoz ajándék 1 órás tanácsadás/konzultáció a cég/csapat jelenlegi helyzetének elemzésével, a workshop tapasztalatainak felhasználásával.
2-5 fő részére: 126000,- Ft
6-11 fő részére: 156000,- Ft
12 -18 fő részére 176000,- Ft
Ezek az árak kizárólag a FBAMSZ tagjai számára elérhetőek, 2018. május 31-ig történő megrendelés esetén.
EARLY BIRD
További kedvezmény 2018. április 30-ig történő megrendelés esetén:
2-5 fő részére: 106000,- Ft
6-11 fő részére: 136000,- Ft
12 -18 fő részére 166000,- Ft
Hisszük, hogy az emberekbe fektetett idő és energia bőségesen megtérül, amikor valóban használni is tudják ezeket a készségeiket.
A workshopok időpontjáról egyeztetni az alábbiakban található elérhetőségeinken lehet.
Kérdések, bővebb információ igénye esetén keressen bennünket!
- Skita Erika és Turáni Szabolcs
Tel: +36209573356, +30709386484
email: erika@ertsunkszot.hu